Viharos táncvilágbajnokság
November végén tartották Dániában a Standard Táncok Világbajnokságát. Új pár nyerte meg a világbajnoki aranyérmet, a győzelem azonban nem felhőtlen.
Aarhus városában tartották idén a
Standard Táncok Világbajnokságát. A korábbi világbajnok
Domenico Soale és
Gioia Cerasoli (képünkön)október óta profiban versenyez, így egyértelműen megnyílt az út a világbajnoki címhez. Kérdéses volt azonban, hogy ki lesz az új bajnok. A tavalyi bronzérmes
Arunas Bizokas - Edita Daniute egyértelmű esélyese volt a bajnoki címnek, hiszen az utóbbi időkben kimagasló eredményeket értek el.
Novemberben azonban dopping szabálysértés miatt az
IDSF illetékes szerve december végéig eltiltotta a versenyzéstől a pár hölgy tagját. A vizsgálaton pozitív dopping tesztet produkáló
Edita Daniute fellebbezett a Lausanne-i bíróságon az
IDSF Szabályügyi Tanácsának határozata ellen. A bíróság sport ügyekkel foglalkozó kara úgy határozott, hogy a fellebbezés elbírálásának idejére felfüggesztik a három hónapos eltiltást, hogy a vizsgálat miatt ne sérüljenek visszafordíthatatlanul versenyzési jogaik. Amennyiben azonban a bíróság mégis a versenyző vétkességét állapítaná meg a tiltott szerek használatát illetően, azzal automatikusan diszkvalifikálódnak majd az eltiltás felfüggesztése óta megnyert versenyekről.
A hétvége tehát örömteli volt a litván pár számára, de az első világbajnoki tisztelettáncukat komoly jogi vesszőfutás kíséri majd, hogy meg is tarthassák címüket. Az akkori negyedik helyezett
Paolo Bosco és
Silvia Pitton, pedig felléphetett a dobogóra, és ezüst éremmel térhettek haza olaszországba, lelombozva ezzel a tavaly hazai pályán ezüstérmes némes trónkövetelő
Sascha Karabey - Natasha Karabey páros, akiket az új bajnoknak már a German Open során is sikerült megvernie.
A magyar bajnok
László Csaba és
Szögi Szilvia a negyeddöntőig táncolt, és a tizennegyedik helyen kényszerült kiszállni a versenyből, ami szintén sikerként könyvelhető el. A világbajnokságon sikerült megelőzniük két olyan párt is, akik a
múlt heti Standard Világkupán előttük végeztek. Az orruk előtt döntőbe kerülő
Valdis Skutans - Laura Kosite kettőst méghozzá négy hellyel előzték meg a világbajnokságon. A világkupa negyedik helyezettjét,
Salvatore Todarot és
Violeta Yanevát, aki akkor három hellyel Csabáék előtt végzett, most nyolc hellyel sikerült megelőzni.
A verseny másik magyar résztvevője
Szepesi József és
Szepesi Judit volt. A magyar bajnoki ezüstérmes pár harmincnyolcadik lett a hatvankét párost számláló világbajnokságon.
- Völgyi Attila -
Standard Táncok Világbajnoksága:1. Arunas Bizokas - Edita Daniute (Litvánia)
2. Paolo Bosco - Silvia Pitton (Olaszország)
3. Sascha Karabey - Natasha Karabey (Németország)4. Benedetto Ferruggia - Claudia Koehler (Németország)
5. Marat Gimaev - Alina Basiouk (Oroszország)
6. Sergei Konovaltsev - Olga Konovaltseva (Oroszország)
...
14. László Csaba - Szögi Szilvia (Magyarország)
38. Szepesi József - Szepesi Judit (Magyarország)
[2006.12.07.]